Az alábbi kötetek többsége a PMI Magyar Tagozat támogatásával és önkéntes szakembereinek közreműködésével jelent meg az Akadémiai Kiadó gondozásában. Büszkék vagyunk arra a szerepre, amelyet az alábbi szakkönyvek magyarnyelvű honosításában, publikálásában vállalhattunk az elmúlt tizenöt évben. Ajánljuk ezeket a hasznos könyveket mindazoknak, akiket a projektvezetés elmélete és gyakorlata közelebbről érdekel. Az alábbi listát 2021-ben két oktatási témájú kötettel sikerült bővíteni. Ezekben az ELTE PPK kutatói szerzőtársaikkal innovációkutatási eredményeikről számolnak be.

 

Oktatás, technológia, innováció

image

Akadémiai Kiadó, 2021

Halász Gábor, Kovács István Vilmos, Pálvölgyi Lajos (szerk.):

Oktatás, technológia, innováció: Helyzetkép és stratégia

A kötet a Digitális Oktatási Stratégia keretei között fogalmaz meg javaslatokat a nemzeti oktatási innovációs stratégia technológiai pillérének kibontására. A 2019-ben lezárult projekt résztvevői nem láthatták előre, hogy a 2020-ban kirobbanó Covid–19-világjárvány és az ennek nyomán meghozott intézkedések radikálisan átszabják az oktatás környezetét, és a közreadott tanulmányok tanulságai, valamint a kapcsolódó stratégia javaslatai a korábbinál is aktuálisabbá váltak. A digitális technológia oktatási alkalmazása mindenki számára kikerülhetetlen napi feladattá vált. Eme kihívások és lehetőségek új fejezetet nyitottak a pedagógiai innováció területén.

A könyv elérhető a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) rendszerben itt >>>

 

Innováció az oktatásban

image

Akadémiai Kiadó, 2021

Fazekas Á., Halász G., Horváth L., Pálvölgyi L., Balázs É., Antoni-Alt P:

Innováció az oktatásban. Az Innova kutatási projekt záró kötete.

Az elmúlt évek egyik legnagyobb volumenű hazai oktatáskutatásának, az Innova projektnek az eredményeit összegzi ez a könyv. Arra az átfogó kérdésre ad választ, hogy milyen feltételek mellett jönnek létre és terjednek el az alulról építkező változtatások, innovációk. A kvalitatív és kvantitatív eljárásokat ötvöző kutatás az oktatási szektor minden alrendszerére kiterjedt. Az innovációk széles spektrumát vizsgálta, beleértve a tantermi folyamatokat érintő kurrikulum változtatásokat és a szervezeti működést modernizáló vezetési vagy menedzsment innovációkat is.

A könyv elérhető a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) rendszerben itt >>>

 

 

Projektmenedzsment útmutató (PMBOK® Guide) 6. kiadás

image

Project Management Institute, Akadémiai Kiadó, 2019

A könyv eredeti angolnyelvű változata, az „A Guide to the Project Management Body of Knowledge (PMBOK® Guide)”az ezt megelőző kiadásokkal együtt több mint harminc éve a projektmenedzsment szakma vezető kézikönyve, munkaeszköze és olyan alapvető forrásmű, amely nem hiányozhat egyetlen projektvezető könyvespolcáról sem. Széles körben elismert kiadvány, amely átfogó szabályrendszert ad a hatékony projektmenedzsment gyakorlat számára. Miért? Mert egyedi módon projektmenedzserek készítették, és projektmenedzsereknek szól.

Magyar kiadás - projektvezető és társfordító: Pálvölgyi Lajos

A könyvismertető letöltése: letöltés >>>

A könyv kedvezményes megrendelése: megrendelés >>>

 

 

Agilis gyakorlati útmutató

image

Project Management Institute, Akadémiai Kiadó, 2018

A könyv a PMI Agile Practice Guide című kötetének magyar nyelvű kiadása. Ez a hazánkban hiánypótló könyv a projektmenedzsment gyorsan fejlődő és terjedő innovatív irányzata, az agilis projektmenedzsment aktuális összefoglalását adja. Segít megérteni, értékelni és felhasználni az agilis és a hibrid megközelítéseket. Gyakorlati útmutatást nyújt arra vonatkozóan, hogy mikor, hol és hogyan alkalmazzák az agilis megközelítéseket, valamint praktikus módszereket és eszközöket biztosít a szakemberek és szervezetek számára, hogy növeljék agilitásukat. A kiadványt más PMI standardokkal összehangolva állították össze, ideértve a Project Management Body of Knowledge (PMBOK® Guide) hatodik kiadását is. A könyv a Project Management Institute és az Agile Alliance® együttműködésének eredményeképpen az agilis megközelítés state-of-theart bemutatását tartalmazza (Scrum, Lean, Kanban, Scrumban stb.), és mint ilyen, nem hiányozhat egyetlen projektvezető könyvespolcáról sem.

Magyar kiadás - projektvezető és szaklektor: Pálvölgyi Lajos

A könyv kedvezményes megrendelése: megrendelés >>>

 

Projektmenedzsment útmutató (PMBOK® Guide) 5. kiadás

image

Project Management Institute, Akadémiai Kiadó, 2013

A PMBOK® Guide ötödik kiadásának magyar változata a PMI Magyar Tagozat önkéntes közösségének közreműködésével készült, hogy a hiánycikké vált sikeres magyarnyelvű harmadik kiadást a megújult tudásanyaggal, az ötödik kiadással váltsuk fel. A fordítás célja volt az is, hogy újabb lépést tegyünk a magyar projektmenedzsment szakmai nyelvének fejlesztése és a fogalomkészlet azonos értelmezése felé.

A kötet megjelenését számos cég és szervezet mellett a PROJECON is támogatta.

Magyar kiadás - projektvezető és fordító: Pálvölgyi Lajos

A könyvismertető letöltése: letöltés >>>

Beszélgetés a magyar kiadás műhelytitkairól: bővebben >>>

A könyv kedvezményes megrendelése: megrendelés >>>

 

Projektportfólió-menedzsment

image

Project Management Institute, Akadémiai Kiadó, 2011

A Project Management Institute (PMI®) szabványai körében fontos helyet foglal el ez a kötet, amely először válik magyarul is elérhetővé az érdeklődők számára. Abban a tipikus helyzetben nyújt segítséget, amikor több projekt és program egyidejű megvalósításából fakadó problémákkal kell szembenéznünk.

A téma aktualitását aláhúzza, hogy a bevált nemzetközi tapasztalatokra, legjobb gyakorlatra épülő hatékony portfoliómenedzsment a szervezeti projektkultúra érettségi fokán is nyilvánvaló előrelépést jelent, és ez a témakör még kevésbé feldolgozott a hazai szakirodalomban

Magyar kiadás - projektvezető és szaklektor: Pálvölgyi Lajos

Háttérbeszélgetés a magyar kiadás készítéséről: bővebben >>>

A könyv kedvezményes megrendelése: megrendelés >>>

 

Alfonso Bucero - Randall L. Englund:

Projektszponzorálás

image

Akadémiai Kiadó, 2009

A vezetői elkötelezettség megszerzése és megtartása

A könyv egyebek mellett a következő kérdésekkel foglalkozik: miben áll a szponzor szerepe és felelőssége, hogyan nyerhető meg valaki a szponzori szerepre, miként tartható fenn a szponzorálás, milyen legyen a kapcsolat az ügyfél oldali szponzorral, hogyan működjön a projekt irányító bizottság, miben áll a szponzorálás és a vállalati kultúra kapcsolata, hogyan kapható visszajelzés a szponzorálás végrehajtásáról, miként fejleszthető a szponzorálás, és hogyan segítheti a tudásmenedzsment a projektet.

Magyar kiadás - projektvezető és szaklektor: Pálvölgyi Lajos

A könyv kedvezményes megrendelése: megrendelés >>>

 

 

Projektmenedzsment útmutató (PMBOK® Guide) 3. kiadás

image

Project Management Institute, Akadémiai Kiadó, 2006

A kötet a PMI® közismert kézikönyvének, az „A Guide to the Project Management Body of Knowledge (PMBOK® Guide)” harmadik kiadásának magyar nyelvű fordítása. A magyar terminológia kialakítását és a fordítás szakmai ellenőrzését a megjelenést megelőző évben több mint 30 önkéntes szakember végezte. A PMBOK® Guide a projektvezetők bibliájának is tekinthető megkerülhetetlen alapmű, amely ezzel a fordítással először vált elérhetővé magyar nyelven az olvasók számára. A könyv tartalmazza a projektmenedzsment amerikai ANSI szabványát is (ANSI/PMI 99-001-2004). A kötetet a PMI® rendszeresen frissíti.

Magyar kiadás - projektvezető és szaklektor: Pálvölgyi Lajos

Háttérbeszélgetés a magyar kiadás készítéséről: bővebben >>>

 

 

image

PMSZ Szakmai Teadélután (2018). Fotó: Csényi Sándor.

 

PMI, PMP, CAPM and PMBOK are registered marks of the Project Management Institute, Inc

image

KAPCSOLAT: Örömmel fogadjuk üzenetét ezen a címen: info@projecon.hu . Vagy e-mail küldéséhez kattintson ide >>>

(c) PROJECON Kft. Minden jog fenntartva.